A Kocsi Református Egyházközség Honlapja

HÚSVÉTI ÖRÖMHÍR

2021-04-03 13:20:43 / Roboz Péter

 

Kedves Keresztyén Testvéreim!

 

Állítólag Albert Einstein mondta azt, amikor egy professzorával vitatkozott még diákként, hogy a hideg nem a meleg ellentéte, csupán a hiánya, a sötétség pedig nem a fény ellentéte, hanem szintén csupán annak hiánya. Ennek analógiájára kimondhatjuk azt is, hogy a halál – bár gyakran mi igehirdetők is így beszélünk róla tévesen – nem az élet ellentéte, hanem csupán a hiánya. Ahol nincsen élet, ott halál van. Ahol megszűnik az élet, ott bekövetkezik a halál. Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus a teremtett világnak ezt a természeti törvényét felülírta, és azt az örömhírt hozta el feltámadásával az emberiségnek, hogy nem csak az élet szűnhet meg, s akkor annak hiányában a halál állapotába jutunk, hanem ez fordítva is működik: a halál hiánya lesz az élet. Az az élet, amely Krisztusé, és amely Őáltala most már a miénk is. Megszűnik a halál, és beköszönt az ÉLET – az üdvösség! Erről szól a húsvéti evangélium! Fogadjuk magunkba hittel, alázattal és örömmel!

Imádkozzunk!

Dicsőítünk Téged Örökkévaló Istenünk a húsvét csodájáért! Áldunk magasztalunk, és imádunk, hogy a mi Megváltó Urunk, Jézus Krisztus előlépett sírjából, ezzel pedig bizonyította, nemcsak értünk hozott áldozatának erejét, hanem azt is, hogy nekünk nem csak bűnbocsánatot szerzett, hanem egyszersmind örök életet is kínál! Megvalljuk előtted Istenünk ugyanakkor azt a gyalázatos tényt, kevés a mi hitünk, főképp ha a feltámadásra gondolunk. Lépten nyomon halált látunk magunk körül, és bár hinni akarjuk, de ez a húsvéti csoda a legnehezebben elhihető a mi számunkra. Ha pedig el is hisszük, hogy az Úr Jézus képes volt győzni a halál felett, hiszen Ő isteni erővel rendelkezett, de önmagunkra nézve már megkérdőjelezzük hasonló ígéretét. S aggódunk elhunyt, vagy beteg, és haldokló szeretteinkért, s félelemmel gondolunk arra, hogy egy nap mi is le kell vessük ezt az emberi testünket és ábrázatunkat. Bocsáss meg kérünk, hogy rettent a halálnak még a gondolata is. Add, hogy lássuk a feltámadás egyértelmű jeleit, és merjük hinni és hirdetni az örök életet! Adj ilyen valódi húsvéti hitet nekünk, s áldott, békés ünnepet! Ámen!

 

Alapige:

János evangéliuma 20,1-10 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10A tanítványok ezután hazamentek.

 

Igemagyarázat:

Elolvasva a húsvéti evangélium első szakaszát, azaz az első 10 igeverset János evangéliumából, az első reakciókban megmutatkozó hajnali döbbenetnek vagyunk tanúi. Itt még nincs találkozás a Feltámadottal, nincs meggyőződés arról, hogy él, nincsen öröm, s nincsenek áldott beszélgetések a dicsőséges Krisztussal, hanem csak a három szereplőnek: magdalai Máriának, Simon Péternek, és a vele sírhoz igyekvő „másik tanítványnak” a kezdeti reagálást látjuk, és a száraz tényeket, amelyek a temetőben fogadják őket. A sír nyitva van és üres. Ott, ahol a holttestnek lennie kéne, nincsen holttest. S a sírboltban, a temetőben, ahol minden egyéb körülmény között halál van, most nem látnak halált.

Mária érkezik legelsőnek a sírhoz, ami kétség kívül Jézus iránti szeretetét és mély gyászát mutatja. Korán reggel ő fedezi fel a nyitott és üres sírt, amikor még sötét volt, így nem is láthatott szemeivel mindent tökéletesen. Nem is vizsgálódik, rohan azonnal vissza a tanítványokhoz. Érezzük, hogy az evangélista megjegyzése a hajnali sötétséget illetően nem csupán a fizikai valóság leírására vonatkozik, hanem jóindulatú célzás egyúttal az asszony lelkiállapotára is. A benne lakozó gyászon és elkeseredésen túlmenően arra is utal ezzel a szentíró, hogy Mária sötétben tapogatózik, amikor feltételezi, hogy valamiféle sírrablás történt, és ennek okán riasztja a Jézust követő férfiakat.

Simon Péter és az a „másik tanítvány”, aki alatt János apostol név nélkül, szerényen önmagát érti, ekkor szaladnak a sírhoz. S bár fiatalkora miatt János a gyorsabb futó, csak bepillant a sírba, de nem lép be oda egyből – maga elé engedi Pétert, akiről azt írja, hogy szemügyre vett mindent. Látta például, hogy a Jézus fején lévő kendő, amelybe temetésekor csavarták, a többi lepeltől messzebb, külön összegöngyölítve fekszik. Péter tehát körülnéz, szemlélődik, megvizsgálja a helyszínt, de ennél többet vele kapcsolatban nem tudunk meg az evangéliumból.

S ekkor lép be a „másik tanítvány”, a fiatal János apostol, aki azt írja itt önmagáról, hogy látott és hitt. De mit is látott pontosan? Természetesen Ő sem a Feltámadott Krisztust, vagy más mennyei jelenést, látomást érzékelt, és nem megmagyarázhatatlan földöntúli dolgokat észlelt. Ugyanazt látta, mint a magdalai Mária, akinek a látását nem csak az őt körülvevő hajnali sötétség, hanem a lelkében lévő gyászos, és rosszat (sírgyalázás) feltételező sötétség homályosította el. S ugyanazt látta, mint a szemlélődő, vizsgálódó, de semmit sem értő Péter. S ugyan János sem érti még pontosan, hogy mi történhetett, ez a megjegyzése világossá teszi, hogy levont bizonyos következtetéseket a látottakból. Például abból, hogy a sírbolt nincs feldúlva, és a leplek nem összevissza vannak hajigálva, hanem szépen vannak elrendezve, összehajtogatva.

Ezek után csodálatos kiváltságban volt részük eme evangéliumi történet szereplőinek. Előbb magdalai Máriának jelenik meg a hazaúton a feltámadott, élő Úr, majd a zárt ajtók mögött összegyűlt, és a történtekekről beszélgető tanítványoknak is megmutatja magát. De a húsvét és a feltámadáshit nem itt kezdődik, hanem az Úr Jézus üres sírjánál. Ott, hogy nincs bezárt, lefedett sír, nincs holttest, ott ahol mindenki azt keresné, sőt már halál sincs ott, ahol mindenki azt várná, hogy halált talál.

Ám, amint azt látjuk, a halál bizonyítékainak, és magának a halálnak a hiánya kevés ahhoz, hogy mindenki higgyen az életben. Ez ma is így van. Vannak mindent borúsan látók, sötéten gondolkodók, akik Jézus feltámadására is logikus, emberi magyarázatot keresnek, és a halált legyőzhetetlennek gondolják, és a húsvéti feltámadás után is tovább sírnak, és csüggesztőnek látnak mindent, mint magdalai Mária. S vannak olyanok is, akik mindent szemügyre vesznek, minden eshetőséget alaposan megvizsgálnak, látják a bizonyítékokat, de Péter apostolhoz hasonlóan nem vonják le a következtetéseket. De Istennek hála vannak olyanok is, mint János, akiknek nemcsak megengedi az Úr, hogy lássanak, amikor többek között húsvét szent ünnepén felhangzik az evangélium, hogy a sír üres, s nem csak az élet hiánya leng körül immár bennünket, hanem már a halál hiánya is megtapasztalható valóság lett; és akkor hisznek! Hiszik, hogy Jézus Krisztus által van ez! Hiszik, hogy Ő él, és mi is élünk! Hiszik, hogy van örök élet!

Persze tudom, hogy az élő Krisztus ma is szembe jöhet velünk, és a sötéten gondolkodó, és könnyeivel küszködő Máriáknak, meg a vizsgálódó, szemlélődő, de értetlenkedő Pétereknek is megmutathatja magát, és megszólaltathatja beszédét, hogy meggyőzze őket, de bár ne kellene még ennyi se! Bárcsak látva vagy hallva egy-két bizonyítékot, pusztán az üres sír tényét is levonnánk a következtetést, és megértenénk, hogy itt a világtörténelem leghatalmasabb csodájával van dolgunk, és hinnénk a mi győzelmes, a halál hiányát és az élet bőségét nekünk ajándékozó Urunkban, és az örök életben! Ámen!

 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus! Áldunk Téged, hogy megszólíthatunk, mert élsz, legyőzted a halált, és uralkodsz örökké! Megvalljuk neked alázatosan, hogy sokszor vagyunk úgy, hogy nem ez a csodálatos tény hatja át a gondolatainkat, hanem sötétség telepszik a lelkünkre és elménkre, és csak a halált látjuk és hisszük. Bocsáss meg kérünk ezért, hogy különösen ezekben a napokban, amikor sok rossz hírt hallunk, rengeteg a fájdalom és a gyász a hírekben, de közvetlen környezetünkben is, akkor magdalai Máriához hasonlóan viselkedünk, és még csak számításba sem vesszük annak lehetőségét, hogy Te győztél a halál felett, és létezik az örökkévalóság. S bocsáss meg azért is, mert máskor meg Péter módjára szemlélődünk csupán, de nem lépünk tovább. Látunk megdönthetetlen bizonyítékokat arra, hogy Te élsz és uralkodsz, de megmaradunk egyszerű szemlélődő, vizsgálódó embereknek az egyházban, a gyülekezetben, de nincs ott ez a döntő lépés, hogy ránk is kimondhatóvá legyen: látott és hitt! Szeretnénk nem csak bizonyítékokat észrevenni, hanem igazán el is hinni, hogy mit vittél véghez, hogy azután Veled is találkozzunk szemtől-szemben, lássunk és halljunk Téged, és folyamatos napi kapcsolatban élhessünk itt, és majd mennyei országodban. Áldd meg Urunk családtagjainkat, barátainkat, a tágabb környezetünkben élő ismerőseinket, és minél több embertársunkat ezzel a látással és hittel. Most e járvány, szűnni nem akaró betegség és gyász idején még inkább nagy szükség van erre mindenkinek: betegeknek, hozzátartozóknak, orvosoknak, s mindnyájunknak, hogy itt nem az életet legyőző halálról, vagy az élet hiányáról kell már beszélni, hanem ellenkezőleg: a halál hiánya vesz már körül bennünket, és beköszöntött az élet! Mert ez húsvét csodás hozadéka. Ez a Te ajándékod Krisztusunk! Add, hogy lássuk és higgyük ezt! Ámen!