A Kocsi Református Egyházközség Honlapja

NAGYPÉNTEKI ÜZENET - 04.02.

2021-04-02 09:40:28 / Roboz Péter

 

Kedves Keresztyén Testvéreim!

 

Nagypénteken Jézus Krisztus áldozatára tekintünk. Áldozat nélkül nincs megváltás, de még csak normális élhető emberi élet sem. Hiszen áldozatot kell hozni minden olyanhoz, ami széppé és értékessé teszi mindennapjainkat ezen a Földön. Áldozatból lesz gyermekvállalás és gyermeknevelés, de áldozatok árán működik a párkapcsolat is. Áldozat kell ahhoz, hogy valaki kitartóan és szorgalmasan tanuljon, és jó eredményeinek köszönhetően nagyszerű szakember váljon belőle. Áldozatos munkával lehet sokra vinni, és maradandót, a társadalomnak igazán hasznosat alkotni. De áldozatok árán – orvosok és ápolók, meg mentősök, katonák, kutatók stb., munkája árán lesz átvészelhető e mostani nehéz időszak, és leküzdhető a járvány is. Az pedig, hogy még a halál felett is diadalmaskodjunk, és megtaláljuk az utat Istenhez mi, tőle elszakadt emberek, és eljussunk végtelen szeretetének megtapasztalásához, ezzel együtt pedig az örök életbe, egy még hatalmasabb áldozatra volt szükség, amelyet Ő maga hozott meg értünk. Ma egyre inkább olyanná lesznek nyugati társadalmaink, s ezzel együtt honfitársaink gondolkodása is, amelyből kiveszik az áldozat és szenvedés vállalása, de ezzel valóban egyre élhetetlenebbé is lesz itt az emberlét. Életbevágóan fontos ezért észrevenni Krisztus keresztjét. Nem csak azért, mert ebből tanulunk és ez formálhat minket, hanem mert ebből a kegyelemből élünk!

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Kegyelmes mennyei Atyánk! Hálásan köszönjük neked, hogy Hozzád jöhetünk ezen a mai ünnepnapon! Igen, ünnep ez a nap, még ha a szívünk szomorúsággal és gyásszal is van tele, ha arra tekintünk, hogy mit tett az emberi bűn a Te Egyszülötteddel, hogyan gyalázta meg az isteni szépséget, és kínozta meg Őt, akié bár minden hatalom mennyen és földön, de odaadta magát mindenestül a gonoszság kezébe. Köszönjük neked Krisztusunk, hogy ünnepelhetjük azt az életet, amelyet nekünk megszereztél. Te belehaltál, hogy kiragadj bennünket a pokolból. Megvívtad a harcot értünk, és kimentettél a biztos pusztulásból. Add, hogy felismerjük ezt az áldozatot, és soha ne feledkezzünk meg róla, hogy ebből élünk, ezért vagyunk, sőt üdvösségünk kulcsa is ez. S indítson ez bennünket is áldozatos életre! Megvalljuk, hogy mi apró, kicsiny áldozatokat sem akarunk hozni. Önzővé lettünk, de ezzel bajt hozunk másokra is, és önmagunkra is. Irgalmazz nekünk, és változtasd meg bűnös gondolkodásunkat és életünket! Válts meg minket Urunk! Szabadíts meg önmagunktól – egónktól, régi énünktől – és tegyél új emberekké! Ámen!

 

Olvasandó:

János evangéliuma 19,16b-30 Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

 

Igemagyarázat:

Ha van éles kontraszt az ember és az Isten között a Bibliában, amely megmutatja nekünk, hogy miben különbözünk mi, bűnbeesett, de eredetileg Isten képére és hasonlatosságára megalkotott teremtmények jóságos Urunktól, akkor az nem a Teremtésben, Jézus természetfeletti csodáiban, vagy akár Feltámadásában keresendő, hanem a nagypéntekben. Persze előbbiek is felmutatják, hogy Isten mennyire hatalmas és mindenható – mindenre képes – velünk ellentétben, de valahogy ez magától értetődőnek tűnik, hiszen Ő az Isten. Ám nagypéntek arra mutat rá, hogy az emberré lett Isten, aki emberként – emberi testben szenvedve – hal meg a golgotai keresztfán, mennyivel másabb és mennyivel különb emberként is, mint mi. Pilátus ki is mondja, amikor odaállítja Őt az indulatoktól eltorzultan hörgő tömeg elé: „Íme az ember!” A nagybetűs EMBER! A veletek – állatias viselkedésűvé magatokat lealjasítókkal – szemben oly emberi!

Olyan, amilyennek nekünk is lennünk kellene. S olyan, amilyenné megváltása tehet bennünket, hogyha a hatása alá kerülünk annak, amit értünk vállalt és értünk véghezvitt, vagyis megrendülünk lelkünkben, és engedjük, hogy átformáljon bennünket ez a csodálatos isteni szabadítás.

Mert figyeljük csak meg, hogy milyen szereplői vannak ennek a történetnek, kik vesznek részt Jézus halálában, akár annak közvetlen okozóiként, akár egyfajta statisztaként, és lássuk meg azt is, hogy mennyire hasonlítanak ők ránk! Vizsgáljuk meg viselkedésüket, és azt, hogy mivel vannak elfoglalva ők, illetve, hogy igazán lássuk a kontrasztot: illesszük mellé azt is, hogy mit tesz eközben Jézus Krisztus!?

Itt áll előttünk mindenekelőtt egy a nagypénteki eseményekben, és Jézus kivégeztetésében megkerülhetetlen római helytartó Pilátus személyében, aki a mai igeszakaszunk elején kiszolgáltatja Jézust az ellenségeinek: a fenyegetőző főpapoknak, a „feszítsd meg”-et harsogó tömegnek. Ő az érdekember. A számító, politikai érdekeket szem előtt tartó, s félelmeitől vezérelt ember megtestesítője ő, aki bár tudja (mert ki is mondja), hogy Jézus ártatlan, de jobban tart a lázadástól, mint hogy az igazság mellett kiállva helyesen cselekedjen. Azért a főpapoknak, és más Jézust gyűlölő, s a rómaiak által lenézett és elnyomott zsidóknak odaszúr egyet, ami megint csak megmutat valamit az ő gondolkodásából és magatartásából: ráíratja a keresztre Jézus feje fölé a bűnét, azaz (mint minden más elítélt esetében is) kivégzésének okát: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.”

Aztán itt állnak a főpapok, akik számára az a legfontosabb ebben a pillanatban, hogy kikérjék maguknak ezt a sértést, ami a helytartó részéről éri őket. Íme, az okoskodók csoportja. Ne azt írd – kérik tőle, hanem azt, hogy ő mondta magáról, hogy a zsidók királya vagyok. Más evangélisták feljegyzik, hogy ugyanezek a főpapok a kereszt alatt is tovább gyalázzák a haldokló Jézust, és kísértik szavaikkal: „ha Isten fia vagy valóban, akkor szállj le a keresztről!”

Aztán ott állnak a kereszt tövében a római katonák – a kicsinyesek. A vér és a halál meg a szenvedés látványa már hidegen hagyja őket, de egy szépnek és értékesnek tűnő köntös lázba hozza őket. Az emberi élet semmi a számukra, de az anyagiakért mindegyik odáig van. Az fontos nekik. Nem fölfele néznek a Golgotán, csak lefele. S még ha a haldokló bűnözőkkel – akiket Jézus jobb és bal oldalán megfeszítettek – nem is foglalkoznak, és részvétet nem indít kérgessé lett lelkükben haláltusájuk gyötrelme, de a Megváltó Úr páratlan, imádságos, türelmes, alázatos küzdelme az emberiségért mégiscsak figyelmet érdemelne. De nem! Nekik csak a köntös, az anyagi érték a lényeges.

S ott állnak végül a szomorkodók. Az asszonyok, akik közül többet is név szerint említ a szentíró: János apostol, meg Jézus édesanyja, és az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki nem más, mint az evangélium szerzője, hiszen ezzel a kifejezéssel önmagára utal – a nevét sehol sem említi. Ők a könnyeikkel küszködnek. Szenvedést és halált látnak. Nem tudják és nem értik, mit tesz a Mester, pedig többször beszélt nekik erről és arról is, ami majd ezután következik, mert ez nem a vég. De ők itt még csak a veszteségükre fókuszálnak, és miközben a megfeszítettet siratják, valójában önmaguk sajnálata is belevegyül ebbe, mert ott feszül a kérdés a szívükben: mi lesz most velünk nélküle?

Ilyen az ember. Ilyenek vagyunk mi is. Ez a jelenlegi járványhelyzet még élesebben láttatja velünk ezt. Most aztán mindenki kimutatja a foga fehérjét. Tele van ez a világunk érdekemberekkel, akik önmagukat féltik, ezért ügyeskednek, de ha alkalmuk nyílik, másokba kíméletlenül belerúgnak, rajtuk átgázolnak. Itt vannak köztünk az okoskodók, a mindent jobban tudók, akik a gyalázkodástól sem riadnak vissza. Rengetegen kicsinyesek köztünk, akiket miközben hidegen hagy mások szenvedése, az anyagiakért mindenre képesek, még a vírus terjesztésére is, mert a szabályok áthágása árán is nekik ez vagy az most azonnal kell. Az emberi élet itt semmi, de az anyagiak kellenek. S itt van megannyi szomorkodó köztünk, és körülöttünk, akik csak szenvedést és halált látnak, és könnyeik fátyolán nem látnak keresztül. Pedig lehet, hogy „a kereszt alatt állnak”, hiszen Krisztushoz tartozók, azaz keresztyének, csak nem értik, hogy mi a kereszt titka.

S valóban éles kontrasztként látjuk Jézus Krisztust, az emberré lett Istent, akiben részvét van, aki nem önmagára, hanem másokra gondol, és képes arra, amire senki más ebben a történetben, illetve amire a többség ma sem képes: tudniillik, hogy másokat önmaga elé helyezzen, és másokért áldozatot hozzon. A keresztről is édesanyjára tekint, és rábízza, mint elsőszülött gyermeke nélkül maradó özvegyasszonyt János apostolra. S véghezviszi azt, amiért jött, s ami utolsó szavában – elvégeztetett – benne összpontosul: a megváltásunk csodáját. Ezzel pedig megmutatja, hogy milyennek kell(ene) lennünk. Mi is az emberlétünk lényege. De nem csak megmutatja, hanem egyszersmind erre is szabadít meg és fel, hogy hasonlóképpen tudjunk mi is élni és cselekedni. Csak Krisztushoz tartozásunkban és az Ő áldozatának hatása alá kerülve, az Ő követésében lehetünk azzá, aminek teremtettünk: áldozatkész, másokért élő, másokat önmagunknál fontosabbnak tartó, önzetlen, szeretetteljes emberek!

Ő ezért jött, és ezért halt meg nagypénteken! Bárcsak megértenénk ennek jelentőségét, és megváltott emberekké lennénk, s igazán Őhozzá hasonlóvá formálódnánk! Ámen!

 

Imádkozzunk!

Krisztusunk! Töviskoronás Királyunk! Keresztedre tekintünk most, és Terád, az értünk szenvedőre! Észrevesszük áldozatodat és rendkívüli módon elszégyelljük magunkat, mert egyszerre hasonlítunk mi Pilátushoz, a főpapokhoz, a római katonákhoz, s a kereszt alatt álló hívő, ám mégis csak szomorkodók csoportjához, csak éppen Terád nem hasonlítunk! Bárcsak felismernénk áldozatodnak jelentőségét! Meglátnánk, hogy ez a kegyelem ment meg minket! S arra nevelne, hogy Hozzád hasonló krisztusi életet élve, szenvedéseket felvállalva, áldozatokat meghozva emeljük fel felebarátainkat, szűkebb vagy tágabb közösségünket abból az elveszett pokoli állapotból, amelyben léteznek. Ha mások irgalmatlanok is, mi hadd lehessünk irgalmasak! S tégy minél többeket ilyenné, ne csak e járvány idején, hanem majd azután is, hogy megváltásod ereje igazán megmutatkozhasson bennünk és közöttünk! Ámen!